Az eredeti, 1982-es Szárnyas fejvadász szerintem klasszikus, az öcsémen kívül remélhetőleg a világon mindenki látta. A 2049-ben játszódó folytatás azonban olyan pofásan veszi fel a több mint 30 éve elejtett fonalat, hogy még az is képbe kerül, aki ne adj' Isten, az öcsém táborát erősíti.

Tényleg gördülékeny az átkötés az előzményből, annak ellenére, hogy a régi hős, a sokak szíve csücske Deckard a film feléig fel sem tűnik a vásznon, addig mindössze egyszer ejtik ki a nevét. Ez persze rosszat is jelenthet, hiszen joggal kérdezhetjük, hogy "milyen folytatás már az, amelyikhez látni se kell az előzményt"? A Szárnyas fejvadász 2049 esetében viszont ezt kissé szőrszálhasogatásnak érezném, mivel, mint már említettem, attól a ponttól kezdve, hogy Deckard ismét a történet szerves részét képezi, a sztori beindul, és ha a finálé nem is üti meg az első film showdown-jának katartikus tónusát, csak kicsivel marad alatta.

Nem vagyok nagy Ryan Gosling rajongó, de azt el kell ismernem, hogy jót tesz a jelenléte a film első részének. Újoncként, az ő szemszögéből könnyű visszarázódni/belerázódni a futurisztikus világba, s mindezt nagyban segítik Roger Deakins lenyűgöző totálképei. A tőle már megszokott színvonalú, zsigerig ható látvány tökéletes kiterjesztése az első filmbeli város képének. Jól érezhető, hogy Denis Villeneuve és operatőre nem először dolgoznak össze az egyedi hangulatvilág megteremtésében: korábban párban tették le az asztalra a 2013-as Fogságbant, a hidegrázós Ellenséget, valamit a méltán híres Sicario- a bérgyilkost 2015-ben.

Szó sincs azonban arról, hogy a Szárnyas fejvadász 2049-et csak a kiváló operatőri munka miatt lenne érdemes megnézni. A film alapvetően jó történettel dolgozik, mely csak néha-néha bukdácsol, ami azonban még megbocsájtható szinten marad. K ügynök nyomozása egy rég eltűnt gyerek után egyre inkább bonyolódik. A film nézése közben hirtelen arra lettem figyelmes, hogy szurkolni kezdtem a fiatal fejvadásznak. Szorítottam neki azért, hogy igaza legyen, és ne csak remélhesse a szíve mélyén, hogy ő az a mérhetetlenül fontos gyermek akit mindenki eszeveszetten keres.

Szuper érzés volt Harrison Fordot egy régi karakterként újra üdvözölni, bár meg kell hagyni, immár jóval kisebb jelentőséggel bírt a történet szempontjából. Jó nézni a lányokat is, Robin Wright-nak mindig lehet örülni, a csábos hivatásost alakító Mackenzie Davist meg most már lassan mindenbe bele fogják passzírozni a túlhypeolt Black Mirror epizód (San Junipero) miatt. Ana De Armas K plátói szerelmeként szintén jó választás volt, szuperül mutat a vásznon, ugyanakkor szintén elmondható ez az antagonista henchwomanről (Sylvia Hoeks) is, aki azonban helyenként elég ijesztő is tud lenni. Jared Letót viszont úgy, ahogy van, szerintem totál felesleges volt szerződtetni a filmre. Próbáljátok ki: nézzétek meg a filmet, és utána gondolatban vegyétek ki belőle Jared Leto karakterét. Minek van benne? Ugye, hogy nélküle is bőven működik?