Kevés ausztrál filmet láttam eddig. Sőt, lehet, hogy ez volt az első. De lehet, hogy ezentúl többet is nézek majd. Kíváncsiak vagytok, mi történne velünk, ha hirtelen eljönne a világvége, és pontosan tudnánk, hány óránk van hátra? Na, aki ilyeneken agyal, annak itt a megfelelő anyag. Itt nincs helye reménynek, megmenekülésnek, vagy bármilyen pozitív kicsengésnek, itt azt kapja a néző, amit a film elsőre, már a címével is ígért. Az emberek végig úgy viselkednek, mint az állatok a vadonban, a főszereplő srác és a meglepően helyes kislány kivételével tulajdonképpen mindenki meghülyült. Szurkolunk nekik, de ez nem az a történet. Helyenként fájdalmas, ugyanakkor érdekes is nézni, ahogyan egy valaha civilizált világ ilyen mocskos rumliba fullad.

Az apokalipszis közeledtével párhuzamosan hősünk rendíthetetlenül halad az utolsóként kitűzött cél irányába, s mindeközben a kezdeti narancssárga tónusok szép lassan értelmet nyernek a képernyőn, majd vörösben hatalmasodnak el a kontinensek közül utolsóként elpusztuló Ausztrálián is: ennyi, már vége is lett mindennek.